July 2011
1 post
még mielőtt kezemre égnek az évek… - mondta a kövér pénztárosnő másolata, akinek barna karján bugyogni-burjánzani kezdett az undorító háj, és elindult kifelé a sorbanállókat félrelökdösve, amíg még nem késő.
(szajmon álmodta)
May 2011
1 post
félálomban
-Terminátor.
-Mi van a Terminátorral?
-Ideiglenesen nem érhető el, vagy véglegesen új címre költözött.
(belgradetypewriter álmodta)
April 2011
5 posts
Hoax Legomenon
Azt a szót álmodtam ma, hogy BIREGULÁRIS KLÍMAERÓZIÓ.
?
(cvikli álmodta)
egy villamos tetején utaztam, a hátsó ablak felett ültem. sokáig egyedül utaztam, át a városon, más villamosok között, amelyeken szintén utaztak emberek. azt vettem észre, hogy ülnek körülöttem a villamos tetején, pedig korábban egyedül voltam. mulatozó fiatalok voltak. három kapucnis felső volt nálam, és le akartam cserélni azt, ami rajtam volt. csakhogy az, amit a bal kezemmel fogtam, leesett és...
egy elmegyógyintézetben voltam, közben háború volt, és az emberek meghaltak egy vírustól, ezért be kellett volna zárni az intézetet. egy bolond leszbikus öreg nő volt az igazgató, és ő vizsgált meg, amikor oda kerültem. nem volt semmi bajom, de azt mondta, hogy van, hogy be tudjon zárni. aztán jöttek ilyen nővérek, akik azt mondták, hogy a Hentes(?) meg a nemtudomki önkényesen elégetnek 250 darab...
tegnap azt álmodtam, hogy ibolyákat kellett szednem, fizettek érte, szóval ez volt épp a munkám és kérdeztem, hogy ha végeztem a bérszedéssel - több, mint ezer ibolyát kellett leszednem (úgy emlékszem, hogy 1417 szálat) - akkor szedhetek-e magamnak egy kis csokornyit és azt mondta egy szigorú, kék egyberészes nadrágú férfi morózusan, hogy nem
(parapp álmodta)
Shining-rémálom konkrét hullahegyekkel és eltűnő figurákkal amely átmegy pandemoniumba és a horror Walpurgis-éjébe.
(belgradetypewriter álmodta)
March 2011
5 posts
álmomban
a Scrubs-ból ment az a nyolcvanas évek végi hiphop-szám, amit Turk ad elő, azt énekeltem, gyalázatosan rosszul
és egy sorozatgyilkos ügyében nyomoztam nyomozócsoport tagjaként, aki egy választás során az ellene szavazókat mérgezte meg a fülkében elhelyezett nagyon erős, gyors méreggel
nem értem, pontosan hogyan csinálta, az asztalon és a papírokon és mindenhol apró sötét színű...
Azt álmodtam hogy mentünk valami lejtős úton macskazitával és sofa kingel nem tudom hová, ők görkorcsolyán gurultak, de én útközben egyszercsak találtam végre egy tök jó gördeszkát!! Már nem tudom milyen mintás, csak úgy ott volt az út szélén, megörültem meg minden, aztán megint felébredtem…:(
(apjac álmodta)
Azt álmodtam, hogy vettem egy Macbook Pro-t, s csak sokkal később vettem észre, hogy az alma logóba nincs beleharapva. Totál lestresszeltem.
(@davidszentesi álmodta)
mennyire vagyok kocka?
ha azt álmodtam, hogy vendégségben voltam, ahol beázott a tető és ezért a gépem is vizes lett és kb pánikrohamot kaptam, hogy te jó isten a gépem!! meg hogy fogok így vágni? (azt bezzeg leszartam mi lesz a lakással és az ott lakókkal)
a másik, hogy egy srác akinek tetszettem, de én nem akartam tőle semmit leöntött benzinnel és egy égő gyufával kergetett: megdöglesz! címszóval. aztán mondta, hogy...
February 2011
2 posts
álmomban (rémálom)
kiveszem a tekintetem a külvilágból, minden ahol-te-nem-vagy helyről, rádnézek ez különös művelet egyébként, határozottan lényeges mozdulat, nem akármilyen jelentősége van a létezésre nézve annak, hogy ez benne van-e a formák tárházában, vagy pedig nincs benne (azaz: lehetséges, vagy nem lehetséges), sok minden áll, úgy sejtem, ezen a mozdulaton aztán megfogom a kezed, ...
mentem a városban, valami körúton. a Feriék egy régi szétfűrészelt autóról nagy bekeretezett filmplakátokat pakoltak le egy mozi mellett, jókedvűen beszélgettek a haverjával, aki a Nirvánás Ferire hasonlított. talán a Nirvánás Ferit nem is Ferinek hívták, de nekem most úgy rémlik. én még fordultam kettőt és odaértem J. apukájához. egyedül voltam, többször mondanom is kellett, hogy most csak...
January 2011
10 posts
szólnom kell a Zenthe Ferencnek
álmomban lapos épület bejáratánál álltam egy barátommal, a bezárt ajtó előtt egy nyilas őr posztolt (-tematika. -dramaturgia.), aki miután elmagyarázta, hogy nem mehetek be, a következőt mondta: - a Zenthe egy nagy zsidó, el fogjuk hozni őt is. erre riadtam fel; aztán, miközben (-miközben) észrevettem hogy betakarva fekszem, gyorsan visszakérdeztem: - Zenthe ki? Melyik Zenthe? - a bátyám -...
álmomban varsóba mentünk autóval és amikor varsó széléhez értünk leszedtük a tetőről a bicajokat és bicajjal mentünk a szállásig (valaki gondolom az autót is vezette). persze fiúkkal mentünk, így végigröhögtük az utat. útközben meg láttunk őzikét, rénszarvast és rókát, aki a farkán pattogva közlekedett - mint tigris a micimackóban (de nem animált volt).
(parapp álmodta)
Magyar Inception
Nem csalok, ezt almodtam ma ejjel:
Uj fenyegetessel kellett szembeneznie a vilagnak, ugyanis az osszes tinedzser 12 centis lett es azt kezdtek csinalni, hogy oriasi tomegekben szetfurtak a foldkerget a szorakozohelyek alatt, es mentenunk kellett az embereket, mert megcsusztak az epuletek es oriasi uregek keletkeztek mindenhol ahova betort a viz. Azt hozza kell tenni, hogy miutan mindenkit...
oltári nő
azt álmodtam, hogy férjhez mentem józsihoz (tudjátok akitől általánosban a gusztustalan agyag szíveket kaptam, benne a nevével). nem is láttam/hallottam róla kb 7 éve és sosem tetszett. mindenesetre hozzá mentem és már álmomban is sírtam, hogy nem akarok. aztán rájöttem, hogy eddig akárhányszor álmodtam, hogy férjhez megyek, mindig sírtam álmomban. volt, hogy tök jó volt, de vége lett a “bulinak”...
Annajulival álmodtam! :D
Párszor már álmodtam Vele, furcsa, pedig nem is ismerem személyesen, de az még akkor volt amikor első Tündérhegyen voltam.. most valamiért megint, már nem is tudom mióta először, újra Annajulival álmodtam… :)
-Sajnos nem emlékszem pontosan csak nagyjából a lényegre.-
Megint Budapesten voltam, egy ismeretlen (talán nem is létező) helyen és találkoztam Vele. Valami dolga volt, assz’em...
álmomban vettem egy kávéfőzőgépet és amikor hazafelé vittem, a széna téren baleseteket gyakoroltak a villamos megállóban.
(szajmon álmodta)
álmomban vizelet voltam a falon. bántam ezt álmomban nagyon.
(belgradetypewriter-től)
én valakivel nagyon durván bepiáltam álmomban, aztán söröskorsókkal dobáltam a digitális darts táblára. nem nyertem.
(classof1986 álmodta)
Azt álmodtam, hogy szerelmes lettem egy vékony...
…ami jó nagy faszság, hisz a szőkék nem az eseteim. Jobban belegondolva, talán nem is volt még természetes szőke csajom.
(notafraidtosayicare álmodta)
azt álmodtam, hogy mentem egy fiúval az egyik hídon (nem emlékszem melyik volt, talán az erzsébet vagy a szabadság) és a végén voltunk már, mikor a híd leszakadt. vissza kellett úsznunk pestre - ez a rész kellően viszontagságos volt. a parton meg vártak és kaptunk meleg törülközőket.
(fel sem merült bennem, hogy miért nem egy másik hídon sétálunk vissza%%)
(parapp álmodta)
December 2010
5 posts
álmomban először egy töltés mentén kellett menekülnöm, mert egy fiú parittyákkal dobált és majdnem betört a fejem, de elbújtam a bokrok között, és csak a hátamat találta el. aztán orvoshoz kellett menni beutalóért és eljött velem az anyám, aki folyamatosan ölelgetett és puszilgatott, és így megfogta a karom, és közben hisztérikusan nevetett. nagyon ijesztő volt, próbáltam szabadulni, és már...
álmomban valami dolgom volt az Astorián a metrónál. aznap többször jártam ott beszélni valakivel, aztán amikor utoljára visszamentem, valamiért sietnem kellett. egy rövid mozgólépcső volt a bejáratnál, a tetejénél egy csöves ácsorgott, láthatóan rossz állapotban. a mozgólépcső nem nagyon mozgott. ahogy siettem le, kicsit félrelöktem az embert, hogy elférjek. lent végülis nem volt semmi különös,...
Elaludtam az alkotmány felett, és azt álmodtam, hogy kormányt kellene alakítanom, de senki nem jut eszembe, akit miniszternek javasolhatnék. De legalább még Sólyom volt a köztársasági elnök, nem SP. Szép nap lesz a mai.
(réka álmodta)
két álmom volt az éjjel, az egyikben öngyilkos lettem, nem mondom meg, miért, mindenesetre iszonyú tempóban rohantam a zöld Duna-hídhoz (Szabadság, ébren már tudom), fel rá, át a korláton, és háttal ugrottam le, és elfordultam esés közben, és a gerincemből levesbevaló lett, egy pillanatra kétségbe is estem hogy elcsesztem;
a másikban már megint üldöztek, egy eleinte lassú de persze később egyre...
elvileg ha elmondod, hogy mit álmodtál, akkor nem fog teljesülni, szóval: ellopták a táskám és benne volt minden fontos dolgom.
(ezután mélyen magamban fogom tartani a témáját vagy egyéb elemét tekintve megvalósulásra szoruló álmokat)
(parapp álmodta.)
November 2010
5 posts
azt álmodtam, hogy van postaládám és reggel lementem megnézni, hogy kaptam-e valamit és volt benne egy liter kóla (valóban ébren kell maradnom, bár nyilván többféle értelmezési lehetőség van!%)
(parapp álmodta)
álmomban gördeszkával mentem a városban. valójában inkább egy mini longboard volt és egy hatalmas paplan volt a hátamon, menet közben rendeztem át magamon. semmilyen mutatványra nem voltam képes a board-dal, de menni vele nem volt gond. a kossuth térnél néhány osztálytársammal tébláboltunk, aztán én elindultam, át a téren. a hotel bejáratánál mintha valami munkásokat toboroztak volna. eljutottam a...
álmomban Annajulival beszélgettem [ja], az Árpád hídnál, a buszállomás és a József Attila [ja] Színház közötti felüljáró alatt a járdán ülve, egy agyongyűrt dobozból cigiztünk [na ja] és először az ő nevéről [j a] volt szó, aztán én monologizáltam a szegénységről és valamiféle akasztófáról, miközben mérgemben még jobban összegyűrtem a cigisdobozt [ja].
ennyi.
aztán még mielőtt felébredtem...
Ezt álmodta ma rólam egy lánybarátom
“egy használt jeggyel belógtam az állatkertbe, ahol egy eldugott laborban összefutottunk. Mindenféle fekete laposférgekkel beszélgettél (bár a hím egyedek szarvasbogárra hasonlítottak), és szerinted ők egy fejlettebb földönkívüli faj példányai.”
coj lánybarátja álmodta
October 2010
2 posts
álmomban
találkoztam egy halom kiskori/régi plátóiszerelmemmel különböző helyeken (például tengerparton meg buszon) és mindnek tetszettem
(parapp álmodta)
Tegnapról mára azt álmodtam, hogy beléptem egy helyiségbe, olyanba ahol annak előtte még sosem jártam. A helyiségben ahol annak előtte még sosem jártam, etele állt a szörnnyel akit ő maga teremtett. Megépítette cicamant óriás robot formájába amelynek gyomrában ülve ő irányította a monstrumot. Egy másik robottal készült megküzdeni, épp tesztelte a piros gombokat és a joystick karokat, amik a...
August 2010
5 posts
azt álmodtam, hogy annajulival egy kulcslyukon leskelődünk be és volt egy hatalmas lilás narancssárgás rózsaszínes szín és a közepén volt egy fekete kulcslyuk és ott néztünk be - vagy ki, attól függ - rajta utána meg ültem egy padon és elsétált előttem hoembernapozas
biztos hosszabb volt, csak a reggel leredukálta
(parapp álmodta)
Egy csoporttársamat kerestem és azt mondták, hogy hátul az iskola mögött játszik a többiekkel. Odamentem, rengeteg csíkos pólós gyerek, de a lányt nem láttam sehol. Ezután észrevettem, hogy a háttérben van egy baszottnagy hegy, tele gyerekekkel, de egészen a tetejéig és szinte az összesen csíkos póló van (fehér-kék, fehér-sárga). Ahogy ott kémleltem a hegyet, elkezdett rázkódni és vagy...
ma azt álmodtam
hogy ismertem irl a kadosát, a parappot meg még valakit a tumblrről, akire nem emlékszem (bocsi :)), és ők voltak a barátaim. a parapp és a kadosa jártak, és volt egy éjszaka, amikor kadosa bedepizett és fel kellett menni éjszaka a hegyre, ahol lakott. elég jó szobája volt a hegyen, ilyen tetőteres. aztán nekem el kellett jönni, mert felhvott az anyukám, hogy lesz egy koncert, ahol maga lady gaga...
azt álmodtam, hogy kutyát sétáltattunk. vagyis kutyákat. volt egy nagyobb - okos, meg egy kis fehér - buta. és mindig megálltak, mert nem akartak tovább jönni és már épp az utcánkban voltunk (btw valami új helyen laktunk) amikor leültek. én a földön ültem és hívogattam őket, aztán a nagy megemberelte magát. bejutottunk a lépcsőházba a kis fehér meg azzal a lendülettel bebújt a legalsó postaládába....
álmomban el kellett költöznünk itthonról, de úgy, hogy pakolj, két órád van. én meg sírtam, hogy de a többi dolgomat itt kell hagyni. próbáltam még bőröndöket keresni, hogy minél több cuccomat magammal vihessem - de azt sem tudtuk hova megyünk. viszont volt egy 13-inches macbook pr0m (?rofl)
(parapp álmodta)
June 2010
3 posts
azt álmodtam,
hogy egy nyílvános wécében pisáltam, amikor bejött gaudi nagy tamás letolt nadrággal, a kezében a kendőbe tekert kakájával (mint aki a folyosón kakált a klotyó előtt). hátranéztem a vállam fölött, gaudi nagy tamás arcán rémületet láttam:
- ugye nem versz meg a mángorlóval? - kérdezte,
mire én:
- nem, csak azért van nálam a mángorló, mert vágódeszkának használom.
(szopiszuri álmodta)
este kilenc után beflesselt, hogy mit álmodtam az éjjel
útközben részleteket próbáltam gyűjteni, hogy mikor visszaérek leírhassam:
annál a helyes fiúnál voltam. ő kokózott. azt mondta, hogy ilyenkor impotens lesz. javasoltam, hogy jajj, akkor inkább ne. aztán én is véletlenül megszagoltam. következő kép: autóban ülünk, ő vezet, én mellette, fülig ér a szám. azt mondta ilyenkor minden amit...
játszottunk. a kis amuletteket, játék- és állatfigurákat, meg egyéb apró tárgyakat kellett meghatározott rendbe rakni, mint egy kirakós játékot, de számított az is, hogy ki hogyan variálja és milyen formában rendezi el őket. egy egész kollekciónyi rája volt a figurák között, a kicsitől az egészen nagyig és amikor odanéztem, valaki épp növekvő sorba rendezte őket. így egészen úgy nézett ki, mint...
May 2010
3 posts
azt álmodtam hogy a végtelen feketefehér css...
(annajuli álmodta)
ejjel
eloszor csilleberccel, fesztivallal, labdazo arcokkal es paradeval, majd hegyekkel, erdokkel, blackmetalos szomszedokkal, viharral, es kis hazikoval almodtam.
imadtam mindkettot.
(thewhitebeach álmodta)
Apám születésnapja volt, kivonult a család a...
a legendás szlovák crustzenekar, a Beton koncertjén volt éjjel.
Sütöttük a húsokat, bezabáltunk, lefeküdtem a tavaszi napon egy matracra egy tuja meg egy fenyő közé, elaludtam vagy két órára, és álmodtam egy teljes Black Sabbath-lemezt, egy nem létező Black Sabbath-lemezt, ‘71-74 közöttit kábé, még Ozzysat, de kibaszott jó számok voltak ám.
(cvikli álmodta)
April 2010
5 posts
mostanában (párhonapja) nagyon durván emlékszem az álmaimra. amik (szerencsére) általában tökviccesek. van, hogy simán végigvihogom őket. leginkább akkor történnek, ha felkelek korán, de visszaalhatok ugye. szoval tegnap aztálmodtam, hogy csodaszép lovakkal kergetőzök egy hatalmas mezőn, süt a nap, megminden. aztán kiderül, hogy azért szaladgálok velük, mert valamiért fel kell ülnöm egyre, muszáj....
álmomban autóval mentünk a dombos tájon, kanyargós úton. három sávos volt az út, mi a középsőben mentünk, szemben csak egy sáv volt. amikor szemből egy autósor közeledett, feltűnt mellettünk egy autó baloldalon és frontálisan ütközött a szembejövővel. nem én vezettem, aki vezetett észre se vette, én szóltam neki. aztán gondolkodtunk, hogy kit kéne felhívni. visszamentünk és sérült embereket...
azt álmodtam h karaokizok, aztán meg énekesnő lettem egy rokkzenekarban. elégjovolt.
(sugaraddict álmodta)